OH HAI... I HAS A NEW BLOG
nemisénírtam
Hanem Harry Browne. Tavaly halt meg, liberális politikus, elnökjelölt és gondolkodó. Ezt még 1966-ban írta egy újságba, a lányának is, karácsonyra. Én meg lefordítottam szarul:
Ajándék
Karácsony van és megint döntenem kell, mit adjak neked. Tudom, hogy sok mindennek örülnél: könyveknek, játékoknak, ruháknak. Csakhogy nagyon önző vagyok: olyasmit akarok adni, ami nem csak hónapokig, vagy évekig a tied, olyasmit, amiről talán minden karácsonykor eszedbe jutok.
Ha csak egy dolgot adhatnék, legyen az egy egyszerű bölcsesség, amit én nagyon sok idő alatt értettem meg. Ha most megjegyzed, számtalan módon gazdagíthatja az életed és megóvhat egy csomó bajtól.
A bölcsesség ez: senki sem tartozik neked semmivel.
Mitől olyen fontos ez? Semmitől, gondolnád, de ha megérted, áldás lehet az egész életedre.
Senki sem tartozik neked semmivel.
Ez azt jelenti, gyermekem, hogy az életedet senki más nem éli helyetted. Mindenki magának él, kizárólag a saját boldogságát érzi át. Ha rájössz, hogy senki nem tartozik neked sem boldogsággal, sem semmi mással, nem várod többé a valószínűtlent.
Azt is jelenti, hogy senkinek nem kell szeretnie téged. Ha valaki szeret, azért teszi, mert van benned valami különleges, ami neki boldogságot ad. Tudd meg, mi az és csináld még jobban, így még jobban fognak szeretni.
Amikor valaki tesz érted valamit, azért teszi, mert akarja, mert te valamiért jelentesz neki annyit, hogy a kedvedre akarjon tenni és nem azért, mert tartozik neked.
Senkinenk sem kell szeretnie téged. A barátaid nem kötelességtudatból vannak melletted. Derítsd ki, mi teszi őket boldoggá, hogy a közeledben maradjanak.
Senki nem köteles tisztelni téged. Előfordulhat, hogy kifejezetten undokak lesznek veled. De ha megérted, hogy nem kell jónak lenniük hozzád - nem is lesz mindenki az -, megtanulod elkerülni azokat, akik árthatnának neked. Te sem tartozol nekik.
Magadnak tartozol azzal, hogy a lehető legjobb ember légy. Ha az vagy, lesz aki veled legyen és megadja neked amit szeretnél, cserébe azért, amit te adsz neki. Lesznek olyanok is, akik nem, tőled függetlenül. Ilyenkor keresd máshol a neked fontos kapcsolatokat. Ne csinálj az ő problémájukból ügyet magadnak.
Amint megtanulod, hogy mások tiszteletét és szeretetét ki kell érdemelni, nem várod majd a lehetetlent és nem fogsz csalódni. Senki sem köteles megosztani veled a vagyonát, a gondolatait, érzéseit. Ha mégis megteszik, hát azért, mert megérdemelted. Jogosan lehetsz büszke a kapott szeretetre, a barátaid tiszteletére, a vagyonra, amiért megdolgoztál. De soha ne vedd őket készpénznek, mert elveszítheted őket. Nem jog szerint tieid, meg kell értük dolgozni.
Megkönnyebbültem, mikor erre rájöttem. Amíg azt gondoltam, hogy nekem mindez jár, testileg és lelkileg koptattam magam, próbálva begyűjteni őket. Pedig nem jár a tisztesség, tisztelet, barátság, szeretet, udvariasság, intelligencia. Ahogy ezt felismertem, az összes kapcsolatom sokkal gazdagabb lett. Rászoktam, hogy azokkal legyek együtt, akik azt csinálják, amit szeretnék.
Ez a tudat jó szolgálatot tett a barátaimmal, üzletfeleimmel, szerelmeimmel, ügyfeleimmel, idegenekkel szemben is. Eszembe juttatja, hogy csak akkor érhetem el, amit szeretnék, ha látom a másik ember világát. Meg kell próbálnom megérteni, hogy gondolkodik, mit hisz fontosnak, mit akar, mert csak így tudom elérni, amit én magam akarok, és csak így tudom eldönteni, akarok-e egyáltalán tőle valamit. Így megtarthatom a fontos kapcsolatokat azoknak, akikkel közösséget tudok vállalni.
Nem könnyű pár szóba összefoglalni annyi év tapasztalatát. Talán ha minden karácsonykor elolvasod, egyre nyilvánvalóbb lesz.
Remélem, mert nagyon szeretném hogy megértsd ezt a felszabadító igazságot: senki nem tartozik neked semmivel.
utolsó bejegyzés a freeblogon
Nagyjából egész héten az a fantazma tartott életben, hogy egy nap bemegyek munka után a Beate Uhsébe, veszek egy 24"-os lila átlátszó erezett dupla dildót, az egyik végére csomót kötök, csomóval lefelé berakom a táskámba, majd várok az elkerülhetetlenre, miszerint valamelyik előbb-utóbb úgyis nekiáll az életemet keseríteni.. Ekkor kaján mosollyal ajkamon előrántom a célszerszámot és addig pofozom vele, amíg már csak primer életjeleket ád, már az illető. És elmennék a tárgyalásra, meghallgatni a vádat.
Vége lett a közönségtalálkozóknak. Kár, szerettem, remélem, lesz jövőre is. Azt is remélem, hogy nem teljesen így.
Kinéztem magamnak egy biciklit. Merida Speeder I7. Akarom. Most. Na jó, idén.
Azért az utolsó, mert használhatatlan és utálom.
Megvolt az FMK-s színjátszófesztiválos fellépés. Úgy fest, nyertünk, úgyhogy meghívnak a Pinceszínházba játszani minket. De ami fontosabb, nagyon sok hasznos kritikát kaptunk.
És nagyon hiányoztok. Tudjátok, kik vagytok.
Székesfővárosunk ötödik kerülete már régóta és mindenfelé azt kommunikálja, hogy meg akarja szüntetni az átmenő forgalmat, például tegnap is a tévében, hogyaszongya: "a Ferenciek terét átadjuk a gyalogosoknak, megváltozik a Március 15-e tér forgalmi rendje". Meg megfordítja a Kecskeméti utcát, meg behajtási díjat követel az autósoktól, meg mittomén.
Megértem, akik ott laknak, azoknak nagy teher lehet a sok autó, az éjjel-nappal intenzív forgalom. Nem gondolnám viszont, hogy 200 évnyi sugaras építkezés után a középpontnak kellene először kitörni, mindenféle támogató-elkerülő megoldások nélkül. Az a baj, hogy megteheti, meg is fogja tenni és mindenkinek rossz lesz. Csak jelzem, ezt a mutatványt abban a városban próbálják megugorni, ahol eddig egyetlen útfelújítást - vagy bármely más okból létrehozott forgalomkorlátozást - nem jellemzett a minimális és jól kommunikált terelés, a tiltások betartathatósága, vagy legalább 1 alternatív útvonal megléte.
Bizonyítás szerintem nem szükséges, ha valaki mégis vágyná, az álljon a Lónyay utca - Vámház körút sarokra és számolgassa, hányan fordulnak a Kálvin tér felé.
Megjegyezném, hogy ugyane város építette nem is olyan rég közlekedhetetlenre a középső körútját (ez ugye egyharmada az összes meglévő, elméletben használható körútnak), valamint szintén e város nem képes több körutat létrehozni, a belsőt most szaggatta szét, a külsőt csak toldozgatja, az előbb említett középsőt pedig hamarosan el kényszerül vágni, lásd széteső Margit híd.
Pusztán elméletben: ha a belváros kitaszítja az átmenő forgalmat, elvesztünk 3 hidat (Szabadság, Erzsébet és Lánchíd). Tegyük fel, hogy emellé még odacsapom a Margit hidat, mert tényleg nem lehet sokáig húzni a felújítást. Így már értem, miért kell az V. kerületbe rakni a kormányzati negyedet. Ebben a felállásban ugyanis megnézném azt a politikust, aki a sashegyi villából megy át a Kossuth térre.
Az autók száma adott. Növekszik. Hahó! Nem fog csökkenni! Értse már meg valaki!
Ehh... veszek bazmeg egy biciklit.
Hát hiába... aki a József körúton nyitva hagyja az autója ablakát, az reggel üresen fogja találni ugyane járművet. Nem tűnt el semmi fontos, legalábbis úgy rémlik, leszámítva egy Pearl Jam és egy Soul Coughing CD-t. Elvihették volna a szünetmentest, amit így nekem kell majd valahol dumpolni.
Voltam Phaedrán, nem volt jó, de istenien szórakoztam, főleg utána. Másfél liter paradicsomlé bizony 2250 forint, ha decije 150. Még csodálkozik a népegészségügy, hogy sört iszom.
De ne aggódjon senki, jól vagyok.
A Wikipedia szerint nálam sokkal okosabb emberek sokkal több bájos utalást fedeznek fel a Drawn Together című reality-rajzfilmben, de én már arra is büszke voltam, hogy név nélkül felismertem Xandir melegpartiján Snagglepuss-t és értettem a bálnarobbantást. Azt hiszem, rajongó leszek, ritkán lát az ember ennyi bájos niggerezést, buzizást és zsidózást, főleg, ha nem jár színházba. Bár ott is csak zsidózás meg cigányozás megy és az is vicces valamennyire. Ezentúl minden Pintér Bélát megnézek, mert nagyon kíváncsi vagyok, hova hanyatlik majd tart az ő munkássága.
Húsvét alkalmából utánanéztem a Fabergé-tojásoknak, mert már rég kíváncsi voltam és eszembe jutottak. Ami rögtön érdekes, hogy úgy idegesítenek a hiányzó darabok, mintha közöm lenne hozzájuk. Amin meglepődtem, hogy átlagosan sokkal kisebbek, mint azt gondoltam. Hjapersze, ékszerészek.
Furcsán távol van most tőlem mindenki, aki fontos. Nem tudom teljesen megmagyarázni. Egy részét biztosan én okoztam, egy része meg biztos bennem zajlik már régóta, csak még nem vettem tudomást róla. Meg persze vannak furcsán közel is. Furcsa...
Mintha egy tépőzár nyílna valahol nagyon mélyen, igen, talán ilyesmi. Nem jó, nincs benne a fellélegzés. Akkor inkább egy erkélyajtó egy levegőtlen szobában... ebben meg nincs annyi öröm. Légópince poros ablaka? Alakul. Már csak egy kis bizonytalanság hiányzik.
Szóval olyan érzés, mintha egy levegőtlen légópince poros, tépőzáras ablaka nyílna, nem tudom, hol. Benyúl egy kéz az ablakon és kisegít rajta valakit, akit nagyon szeretek (nagy az ablak, jó?). Kicsit féltem, de tudom, mindig is tudtam, hogy ki fog menni és hogy így lesz jó.
Hatalmas és egy kicsit keserű ez az ittmaradtak öröme.
lalalaaalaa LAAA LAAAA!
Már csak azt mondja meg valaki, hogy mi a francot eszek én a hülye Kosokon. Miért pont ők? Miért pont nekem? Mire ezek az édesen haszontalan, fájdalmas vergődések? Hová megyek velük? Mire megyek velük?
Általuk lettem több. Vagy nemtom. Valaki. Szóval végülis jól van.
Nincs jól. Ezek önfejű Kosok ezek. Nagy önös önfejük van. Nem lehet nekik szólni, hogy elrontják. Hiába kéred, hogy ne csinálják. És mindig megbánják.
Viszont puhák, melegek és otthonosak. Földöntúliak. Van bennük valami sugárzó, valami zsönöszekvá. Okosak, szépek. Szeretnek.
És én is szeretem őket.
Hülye Kosok.
Meg sem lep, hogy b*szakszik Firefox-szal a freeblog.
Hihetetlen, hogy még mindig... de nagyon igyekszem, szerintem nem látszott, mennyire.
Honti Györgyöt egyre jobban szeretem. Örültem volna, ha nem nyomja rá a szokásos közönségtalálkozó-betegség a bélyegét erre a beszélgetésre is, de rányomta. Annak is örültem volna, ha a többiek eljönnek, különösen Gyabronka. Annak is, ha nem építettek volna ki bennem téves elméleteket, de hát senki se tévedhetetlen.
Mást nem tudok írni. Sok nap érdemi részét töltöm Vítával és ez nagy élmény, remélem, mindkettőnknek. Mikszáth-novellákat olvasok, olvasson mindenki olyat, jó.
Megint kaptam valamit az élettől, amit el se hiszek. De nem csak az életnek nem hittem el, Víta is mondta már egy ideje, Sssajt is, Dia is, hmm... sokan, sokféle helyzetre. És most pont egy olyan dolog nyitotta rá a szememet, amihez közöm se volt sosem, leszámítva, hogy Rumcájsz-fan vagyok. A 31-es és 47-es számú az enyém.
Sikeresen elszívtam ma egy doboz cigarettát, a műélvezet nyoma nélkül, nem is értem, miért, mikor nem hiányzott, tapasz nélkül se, most meg köhögök, mint a barom. Elegem van belőle. Inkább veszek egy uszodabérletet, azt sokkal jobban szeretném. Le fogok szokni. Pont.
A "Dögölj meg, Smaci" című, egyébként igen vicces film meg ékes példája a magyar szinkron csúfos lepusztulásának. Illett volna elmondani a színészeknek, hogy nem a Szünidei matinét mondják hang alá. Mindegy, a DVD-n ott az eredeti hang, a film meg - bár itt-ott fájóan amerikai - szórakoztató.
Mindenki keresse a Novák Eszter rendezte Szecsuáni jólélek előadásait és nézze meg! Én háromszor sírtam, nemtom ez kinek mond akármit is, de az biztos, hogy nagyon rég volt, mikor engem előadás így elkapott, nem is emlékszem, mikor és mi volt az. Az lehet, hogy egy hónap múlva nem fogom tudni a nevét, vagy nem ismerem fel az arcát, de egy életre megjegyeztem, kicsoda Tóth Ildikó.
Nagyon szerettem volna beszélgetni utána, de elviselhetetlennek tűnt, hogy olcsó entertainment vagyok kötődés és visszhang nélkül, ezért átmenekültem a kajabuliba, ahol - némi törköly befogadása után - egy rénszarvassal és egy szipogó lánnyal háltam, majd 3 körül diszkrét parkettarecsegéssel övezve elhagytam a helyszínt, még a becsületkasszát is elfelejtettem.
Nikotintapasz, 2. nap
Nem volt nehéz megállni, pedig volt benne próba, közönségtalálkozó, agyrém és beszélgetés.
Próba: feltehetőleg dohányoznom kellene a darabban. Azt hiszem, úgy fogom csinálni, hogy csak az előadáson gyújtom meg. Nagyon gáz, ha az ember nem tüdőzi le, úgyhogy sok kedvem most nincs, de ha nem lesz jobb ötlet, marad.
Közönségtalálkozó: igazoltan bár, de nem jött el az alany, így hát ahelyett, hogy őt kérdezzük, beszélgettünk. Nem volt rossz, de volt némi hiányérzetem.
Agyrém: egyszer is nehéz kibírni, hogy együtt távoznak, de háromszor nagyon sok. Általános nemértés, hogy miért kapom ezt az élettől, ordítás a Bajza utca - Andrássy út sarkon, közel-sírás, Víta kellemetlen helyzetbe hozása.
Beszélgetés: Stex Alfréd nemdohányzó, de csak mert csendesebb volt. Kávéköltemények fűzfapoétáktól. Rengeteg érdekes dolog. Rengeteg érdektelen. Nagyon jól érzés. Nem akartam abbahagyni, de majdnem negyed 4. Köszönöm.
Nem aludtam sokat, mert simogatni kellett. Nem úgy, hogy meg lett mondva, inkább úgy kell elképzelni, hogy van a bőr, hogy az ember vére ne folyjon szétfele és egyszer csak elkezd az a bőr a tenyéren dagadni és az ember így oldalt fekve elkezdi azt hinni, hogy valójában lefelé néz, annyira húzza arrafelé. Persze a valóságban semmi ilyesmi nincs, de hát épp azt mondtam, hogy elképzelni kell így. Ez általában zavarólag hat (kinek kell egy dagadó tenyér), ilyenkor gyorsan bekerül a kéz a takaró és a test alá, de egyre jobban érezni, hogy húz, hamarosan kiszabadul és határozott eséssel megindul a legközelebb eső terület felé, de ott nem áll ám meg, hanem lassú, akadozó, tétova táncba kezd, akár az asztallap túloldaláról mágnessel rángatott iratkapcsok. Nem nagyon van mit csinálni.
Simogatás közben meg arra gondoltam, hogy ez megmagyarázza, hogy a "felvágom az ereimet" miért jelenti a csukló elmetszését.
Nem kéne ilyeneken gondolkodnom...
...de borzasztóan fáj, hogy erősebbek nálam a rossz kis gyávaságok, hogy még keresni sem vagyok elég fontos, hogy szavak tartják életben, amit tetteknek kéne és tettek cáfolnak rá a szavakra, dühös vagyok magamra, hogy nem sikerült és hogy nem látom be, hogy sosem fog és hogy még most is eszeveszettül várom, hogy rácáfoljon, de persze sosem fog, mert keresni sem vagyok elég fontos, mert a fontos az nem csak érzés és szó és gondolat, hanem tett is és belepusztulok, hogy megint olyannal hozott össze a sors, aki nem hagyja, hogy ezek a dolgok ugyanazt jelentsék neki, mint nekem és ugyanazt a féloldalas fájdalmat érzem, mintha nekidőltem volna valaminek ami nem volt ott és nem tudom elfogadni, hogy nincs ott, mert láttam hogy ott van, most is látom, de ha nem mer nekidőlni, tényleg nem lesz ott semmi és úgy hal meg, hogy meg sem tudta, milyen boldognak lenni és én leszek a sötét sarokban makogó szempár amitől fél, mert úgy egyszerűbb az élet.
Volt anyáméknál Judzsin. Még mindig nagyon szeretem ezt az embert és még mindig azt gondolom, hogy rosszabb lenne a világ nélküle, pedig nem is találkozunk, alig beszélünk és általában nem ismerjük egymást.
Meg voltam a Sirályban is, Mekavita őrködött, beszélgettünk, hirtelen főztünk jegyeket, mert nem volt ott a tömb, csak a füzet. A páratlanok szerintem szebbek lettek:) Na jó, a párosakon szebb az írás. Utána beültünk egy helyre és beszélgettünk. Sokat. Az a legjobb, hogy az ember ül és nézi és hallgatja őt és egészen fantasztikusan tudja érezni magát. És megyünk majd színházba is holnap is, meg kedden is. És csomószor volt már olyan, hogy felvettem a telefont, hogy felhívom és épp hívott, és fordítva is. Ezek jó jelek.
Nem nevelési célzattal írtam.
Például azt hittem, hogy lesznek próbáim a héten, de csak az ANPSzL nem maradt el, mert hétfőn Van Gogh volth (szóvicc), ma meg Kohnnak dolga. Azt is hittem, hogy ha azt mondják, hogy februárt 15-ig tart a lakossági parkolómatricák türelmi ideje, az 15-én 24:00 és nem 0:00. Pedig de, legalábbis a színében alternatív Mikulás színében teljesen szokványos feladóvevénye, amit az ablaktörlőm alá fittyesztett (s amelyet nekem kell majd kitöltenem), erről látszik tanúskodni. Azt is hittem, hogy úgy alakulnak a napok, ahogy tervezem, azt is, hogy ha sokat ugat az ember, felfogják.
Vezettem viszon SX4-et. Jó volt. Bár bele tudok kötni dolgokba, azért mégiscsak azt érzem, hogy gondolkodás nélkül át tudnék ülni egy olyanba. Kár, hogy nem éri meg.
Meg megtaláltam a Haribo Saure Pommes-t magamnak. Megnézném azt a marketingest, aki az extra savanyú rósejbniforma többszínű gumicukrot kitalálta (mondom ezt úgy, hogy a Quaxi alapját képező asszociációval teljesen azonosulni tudok, míg a Goldbären-t nem annyira értem), de finom. És amiképpen a McDonald's-os szalmaburgonya is tartalmaz egy-egy rohadtbarna szálat, ebbe az alapvetően fehér-sárga-narancs-piros konglomerátumba is becsusszan egy-egy zöld színű, a végén meg ki lehet happolni a zacsiból a megmaradt iszonyat savanyú cukrot is, teljesen olyan, mint a citromos italpor volt a kis rücskös csavaróskupakos műanyag féldekás flakonban, amit víz helyett mindenki a szájába szórt. A gumicucu meg kellően kemény, lehet rajta csócsálni rendesen. Imádom.
Tudom, tudom. Viszont jó hír, hogy lassan megérkeznek a frissítések mindenhova. A linefeednek is jót tett, hogy az Inkscape-ben végre megszakítható a rajzolás, érdemes megnézni, milyen képek készültek a mostani és az ezelőtti verziókkal. Ha 3 stripet rakok fel egyben, akkor meg még jobban kijön a greylistinges poén (bár úgyse figyelte senki, aki értette, de legalább én istenien szórakozom).
Tanulunk élni, hehe. Aki ott volt, biztos emlékszik (torok)Bálinték jelenetére és tudja, mire értem. Folyamatosan fáj a fejem, ha meg mégis rágyújtok, hát még szédülök meg hányingerem is lesz. Pozitív megerősítés, de azért inkább néha mégis rágyújtok, mintsem egy hónap múlva 150 kiló legyek.
Apropó megerősítés: háromra megyek megerősíteni a díszletszekrény ajtaját, na az is érdekes lesz, tekintve, hogy addig takarítok, meg mosok, utána előadás, utána meg Gabóka partija, fél 3-kor keltem és már most nem jó.
Jó volt tegnap Mekavita bulija. Játszottunk, beszélgettünk. Azt mondja, nagy munka van a barátaiban, ez igaz is lehet. Jófejek. Kár, hogy ma nem jutottak be az előadásra, bár annyira nem is voltunk jók. Mindig mondtam, hogy undorító közvetlenül előtte próbálni, mert ha rossz, túl ideges lesz az ember, ha jó, túl nyugodt. Most túl nyugodtak lettünk.
Nem beszélgettünk csak csevegtünk, például mert nem volt rá alkalom, ma meg hirtelen betegség miatt elmaradt a buli folytatása, akár a tegnapi Szecsuáni (mondjuk nem is biztos, hogy jött volna), így bennem maradt bizonytalan időre két nagyon fontos kérdés.
Beszélgetés egy ügyféllel:
- Nagyon ráfaragtatok, hogy hoztatok nekem egy számítógépet. - mondja ő.
- Igen, erre már mi is rájöttünk. - felelem.
Viszont a munkáért cserébe adott egy pár kolbászt, meg két üveg (állítólag nem túl jó) háztáji bort.
Ezen kívül, mivel náluk hagytami a kabátomat, minden iratommal, illegálisan beautóztam a várost. De mivel a délutáni programomat elszúrta a szerencsétlen, aki ráugratott a sínekre az Árpád hídon, más nem történt, csak egy este Anikó, Dávid és András társaságában.
"...ha lenne rá ember"
Nagyon jó volt Mekavitánál. Remélem megvan erre a hétre a bulinalvás, bár nem buli volt, de beszélgettünk úgy, hogy közben beleálmodtam a mondataimba. Voltak ott farmergomb-szerű korongok, golfpályán 8×8-as rácsban elhelyezett teamécsesek (vagy lyukak, vagy valamik), minden. Szerintem ilyenkor nagyon vicces vagyok, de legalábbis jobb, mint részegnek lenni. Nem hiszi el, hogy tényleg érdekelnek a képek, de majd erősködöm. Most megint csak egy nagyobb téma volt, igaz, ezért nagyon utálom magamat, viszont nem ájultam el, csak hófehér lettem, jaj, hogy ez milyen vicces. Jól esik, hogy valaki kimond dolgokat, amiket tudok, csak nem dolgoztam még fel. Segít, bár nem boldogít. Nagyon sokat köszönhetek neki.